Csak egyszer élsz - Zozó blogja

Hangulat

2008-02-19T12:50:00.007+01:00

Hülye dolog innen arról írogatni, milyen is Magyarország hangulata, de valahogy mégis van az embernek képe róla. És nem jó.
A 2002-es választásokon valahogy a kettéosztottság ülte meg az országot, a jobboldalon valamiféle felfokozott lelkesültséggel. Akkor éppen New Yorkban voltam, de elképszető történeketet hallottam családtagokról, akik a politikán vesztek össze - ilyen se volt korábban. És elképesztő benyomásokat a választási hajráról.

Most nem ez van. Most valahogy a pártok menti különbségek lecsökkentek és bár népszavazásosdi van, már nem ugyanaz a hangulat a jobboldalon se. Valahogy a rendszer egész van kudarcban. Kevesen hiszik, hogy majd a másik oldal megoldja a problémákat. Olyan lemondó, "búvalbélelt" hangulat van sokfele.
Kobrától kaptam erre egy jó idézetet, igazából emiatt írtam az egész postot.

Csak Szindbád és a hozzá hasonlók tudták, hogy ez az ország szívében szomorú. Volt itt valami az emberek pillantásában, csendes filozofálgatásukban, magános hajlamaikban, sértődöttségükben, amit halandó külországi ember nem értett meg soha. A gáláns, hadaró és sugárzó értelmű francia, a jókedvű, bővérű és szertelen olasz, a faképű, lassú érzésű ánglius, kinek idegei olyan vontatottan mozogtak, mint a mozgóképszínházban a lassított felvételek, a sunyin kíváncsi és verejtékes buzgalomban érzékelő német, a vakarózva Istent kereső és megváltásról locsogó muszka, a lengyel, aki, szegény, hivatásosan búsult és rikkantgatott, mert hazájának az a sajátsága, hogy időnként elvész: egy sem értette meg a magyart. Volt itt valami, varázslat és fertőzés, idegbaj és áhítat, méltóság és nemesség, aminek bűvitalából elég volt néhány nemzedéken át kortyolni, s az idegenből idevándorolt ember fattya egy napon már ezzel a bánattal a szemében ébredt, s megtudta, hogy varázslat történt vele: ivott a titkos bánat nehéz vizéből, és magyar lett. Mi volt ez a bánat igazában? Mi adta Széchenyi kezébe a pisztolyt a döblingi tébolydában, s mifajta nyugtalanság egyengette oda élete útját? … Mi volt az értelme e vad és szomorú indulatnak, mellyel szép, egészséges és büszke emberek eldobtak, igaz ok nélkül, pályát és becsületet, otthont és kedvest, sa halálnak, a pusztító szenvedélynek, a balog és suta kalandnak hajítottak oda mindent, amiért élni érdemes? Miből volt több vagy kevesebb a magyar lélekben, mint idegen nációk embereinek lelkében, hol hibázták el a képletet, micsoda vegyítési hiba, örömnek és akaratnak, pusztulásvágynak és sértődöttségnek, önfeláldozásnak és egy ábrándhoz halálig hű konokságnak miféle keveréke volt a titok, melytől a magyar ilyen reménytelenül magyar volt, melytől magyarrá lett mindenki, akinek szívét egyszer átjárta egy Balaton-parti éjszakán a holdfény, a bor, a rózsák illata és a hegedűszó, hogy aztán soha többé ne találja meg egészen lelke nyugalmát? … Mifajta varázslat volt ez, melynek bűvöletében a sváb fegyvert fogott, és elment harcolni Kossuth csapatában Komárom alá az osztrák ellen, zsidó gabonavigécek zergetollat tűztek kalapjuk mellé, papramorgót reggeliztek, ő-zve beszéltek, hegyeset köptek, pofozkodtak és hajnalban részegen sírtak a szegedi resti asztala mellett, mintha őseik is Álmosy ősapjával, a nyírségi vezérrel érkeztek volna egy ezredév előtti hajnalon Vereckére. Miért siratták és temették az írók ezt a nemzetet minden időben, s minden vajákos és baljós prófécia felett milyen titkos erővel élt és hallgatott át ezer évet a nemzet, oly komoran, ahogy csak a hortobágyi pásztor és az állat tud hallgatni a végzettel szemközt, melyet túl kell élni kérdés és felelet nélkül, mert a nemzetnek dolga van a Tisza és a Duna között? Ki értette ezt a szemérmet, mely hallgatott egyfajta szomorúságra, néha felrobbant, mintha minden magyar ekrazittal zsebében élné az életét, néha csak füstölgött, mint a dobra került kastély egyetlen kéménye, de égett és parázslott minden igaz magyar lelkében, fojtott lánggal, mint a bányatűz? Ki értette ezt a bánatot, férfiak és nők szemérmes, elvonult életét, csendes szertartásaikat, cseresznyefa bútorokkal, foszladozó családi képekkel, hímzett emlékjelekkel, pipatóriummal és régies könyvszekrényekkel megrakott lakásaikat, e hosszú és sötét előszobából nyíló, naftalin, alma, széna, befőtt, szitált dohány illatával sűrűn megtömött szobákat, ahol a függöny, a csillár, az almáriom, az ősök üvegszemű, hideg áhítattal bámészkodó arcképe, minden őrizte egyfajta megrettent áhítatban ezt a szomorúságot; mintha a világ veszélyes lenne, s a magyar nem is élhetne elég csendesen, figyelmesen, zaj nélkül és óvatosan, ha meg akarja őrizni élete formáit és lelke sajátságait!

(Márai Sándor: Színbád hazamegy)

Stockholm

2007-08-17T15:33:00.000+02:00

Jó régen nem írtam ebbe a blogba. Azóta már nemcsak tető van a házunkon, hanem ajtó, ablak, nyílászárók is. Ki is van glettelve, már csak burkolni kell, meg a közművekkel ellenni. Azonban közbejött egy 9 hónapos stockholmi kiküldetés, így hát most itt vagyunk Eszterrel a kies Solnában, ami régen nagy, önálló város volt, ma Stockholm egyik kerülete. Gondoltam megosztom veletek a svédekről szerzett benyomásaimat

A svédek rendkívüli társadalomban élnek. Nem csak az intézményeik nagyon demokratikusak, hanem az emberek felfogása is - s mint tudjuk ezt a legnehezebb megváltoztatni. Erdélyi magyar ismerősünk, akivel egy kempingben futottunk össze Åre-ban (ejtsd: óre), a nagy svéd síparadicsomban, például elmesélte, hogy a gyárban, ahol dolgozik a főnök úgy jön le és beszél vele, mint egyenrangúval. Nem különb ember ő, csak épp más munkát végez. Ezt én is érzem a munkahelyemen - Magyarországon is kicsit sikerül ezt megvalósítani a cégnél. Svéd nyelv magázó formája a 70-es évek végén pár év alatt ment ki a divatból minden felső sugallatra pusztán a társadalom akaratából.

A magázás mostantól csupán a király és a királyi család fele szokásos. (A svédtanárom szerint ezen kívül még Stockholm Östermalm kerületében: ott csak a rangban lejjebb levőket, takarítót, bejárónőt és a szomszéd köjkét tegezik, az egyenrangúak magázódnak.) A királyi család egyébként nagy megbecsülésnek örvendnek és a svédek igen ragaszkodnak hozzájuk. Ugyanakkor az 1974-es alkotmányreform keretében minden állami funkciótól megszabadították őket (még a parlamentet sem a király össze). Ez más, mint angliában, ahol a királynő, ha akarná feloszlathatná a parlamentet. Csak éppen az a kimondatlan közmegegyezés, hogy nem teszi. A svéd királytól elvették a vagyonát is. A család saját nevén mindösszesen két nyaraló van, az egyiket a gyerekeiknek vették a másikat valami nagybácsitól kapták. Ezekről úgy érezte a svéd parlament, hogy nem a svéd nép munkája eredményeképp kerültek Őfelsége tulajdonába, így ezeket meghagyták nekik.
Érekesség, hogy a svéd alkotmányt a parlament módosíthatja egyszerű szótöbbséggel, de ezt kétszer kell megtenni két egymásutáni parlamenti ciklusban. Egészen 1973-ig minden törvény szövege így kezdődött: "Mi, a svédek, gótok és wendek királya úgy határozunk, hogy ..." Nos, ezt a formulát mára eltörölték. A király ma pusztán a "svédek királya", szimbólum, utazó nagykövet (a jobb fajtából ehem). S mikor a király egyszer halkan bírálta a norvégokat a túlhalászás miatt (ami miatt majdnem kipusztultak az Északi-tengerből a heringek, és ami ekkor Svédország hivatalos álláspontja is volt ekkor), a miniszterelnök berendelte a királyt és kérte, hogy a továbbiakban tartózkodjon az államügyekbe való beavatkozástól.

Ennek a fajta emberi egyenjogúságnak és jogoknak múltja is van. Ősi svéd törvény mondja ki például, hogy Svédországban bárki földjére be lehet lépni, ott egy éjszakát el lehet tölteni (sátorozva például). Saját fogyasztásra lehet gyűjteni a természetben növő bogyókból és hullott fából a tűzhöz, ha a házból nem látni oda ahol kis táborra és az ott lakókat nem zavarják. Itt emiatt nem lehet a magánerdőt úgy lezárni, mint az USÁ-ban, ahol a magántulajdon különösen szent. Emiatt vagy nem emiatt, de kerítések se nagyon vannak a családi házak körül. Vadkempingezni fenséges itt: saját tavad lehet, ahol senki nem zavar. Erre és az ehhez hasonló szabályokra a közösségszerető svédek nagyon büszkék. Svédországban volt először ombudsmann, 1809-ben, mikor is a parlament szükségét érezte egy, a királytól független hivatal felállításának, ami a törvényesség felett őrködik.

Svédország élenjár a női egyenjogúságban is. A gyerekek születésekor kivehető szabadságot az apa, az anya bármilyen felosztásban kiveheti, sőt a svéd állam bátorítja, hogy az apák is vegyenek ebben részt - meg is teszik. Női miniszterek sora, rengeteg női képviselő, női felsővezetők egyenlő fizetések, stb. Még a gyalogátkelőhely tábláját is nőivé akarják alakítani egyesek. (Ezzel egyetértek: az új jobban néz ki...) Az új ultrafeminista párt az F! már nem is népszerű annyira: szinte minden adott. 1980-ig Carl Philip koronaherceg volt a trónörökös, akkor azonban megváltoztatták az 1810-től érvényes öröklési törvényt, így már nők is örökölhetik a trónt. Szegény Carl Philip így elveszítette a trónt nővére Viktória hercegnő javára. Még szerencse, hogy ebben a korszakban a korona csupán plüss kivitelben érdekelte.

Egyébként a svédek nagyon közösségi emberek. A svéd cégvezetés (és az egész társadalom) a konszenzusra épül. Itt egyéni döntések ritkán születnek. A megbeszélés a dolog kulcsa. A konszenzus persze kiterjed normákra is, amikben mindenki egyetért. Itt senki se épít olyan házat, ami radikálisan más mint a többieké: az nem lenne "normális". (Emiatt nincs lila faház se, csak az a hagyományos piros, meg sárga.)

A svédek társadalomban még ma is nagy éték a visszafogottság és szerénység. Kimondatalnul is sokan ma is érvényesnek tartják (magukra) Jante törvényét. Ezt a törvényt, Aksel Sandemose norvég író alkotta meg 1933-as könyvében és úgy lehet összefoglalni: Ne hidd, hogy különleges vagy, vagy jobb minálunk. Amerikával ellentétben itt az ember saját eredményeit nem illik fennhangon reklámozni, hanem mindenki bízik abban, hogy a többiek e nélkül is felismerik azokat (és tényleg). Ha konfliktus van, mindenki tesz egy lépést visszafelé és innen, békésebben folytatódik az alkudozás. Az emberek olyan nyugodtak. (Márha a bürokráciával nem kell szembeszállni, az még őket is kihozhatja a sodrukból.) A svéd táj is ilyen: nincsenek nagy hegyek, kiugró szépségek, csak egyszerű fenyőerdők tavakkal. Tisztaság, tér és csend.

(folyt köv.)
Addig is egy kis néznivaló nyaralásunkról ebben az országban.

Egy nagy tüzet kell rakni...

2006-12-27T11:57:00.000+01:00

Mostanában egyre kevesebbet cserkészkedem. Valószínűleg ez volt az utolsó év (talán egy jó darabig), amikor teljes egészében lenn voltam egy táborban. Sajnos már most sem volt időm úgy készülni, ahogy kellett volna: meg kell éreznem az idők szeleit, ami nem fér bele, az nem fér bele.

Sokszor elnézegettem a régi cserkész-öregeket. 40 év kihagyás után, öregen, de mégis olyan hihetetlen erővel és lelkesedéssel veselkedtek neki a cserkészetnek 89-ben, ami mindenképpen lenyűgöző. A mai fiatalok inkább az öregekkel való együttdolgozás nehézségét látják (ami mind meg is van), igaz jobbára olyan öregeknél, akik maguk nem voltak cserkészek 89 előtt, vagy ha cserkészek voltak is, vezetők nem. Mi azonban láttuk az igazi öregeket, csillogó szemükkel megpróbálni a lehetetlent: nagypapakorban idősebb barátjává lenni gyerekeknek és egy letűnt kor tartását átadni. Mindezt elpusztíthatatlan energiával és olyan élményekkel, amik még így, a kor fátylán át is hatottak.

Érzem mi miatt lehetett bennük ez az erő. Cserkészkedni - leírhatatlan élmény. Ülni a tűz mellett, megvalósítani a nagyvilágot kicsitben a tábor keretein belül. Barátkozni, tenni, szervezni, szabadnak lenni és építkezni - nagyszerű dolog. Mások is csinálnak sok hasonló jó dolgot és persze más közösségekben is igaziak a barátságok. Itt azonban tudatosan és szisztematikusan olyat tesz az ember, ami nagyon hasznos, amire mindenhol, mindenki előtt büszke lehet, ami építi a környezetét és emiatt magát is. Itt midnen a helyén van, nincsenek negatív felhangok, ez pont az amit tenni kell.

A nehézségek lassan széppé lágyulnak, a sok eső, a rettenetes "szívások" a felszereléssel, a nehéz gyerekekkel, azzal, aki hosszában kettévágta a hüvelykujját (az én "kölcsönvett" késemmel ráadásul!), a kritikus helyzetek a táborba belopakodó suhancokkal, a bebukott programok, lassan-lassan mind kellemes emlékekké válnak. Ha néha-néha találkozom egy-egy cserkészemmel, látom mivé lettek: a legnagyobb ez. S ha még néha-néha kijutok az éjszakai erdőbe, újra érzek mindent: látom magam lámpával kirándulni a patakmederben, a holdfénynél nézni a térképet, a szétterülő köd burkában rakott kis tűz mellett melegedni, kinn a mezőn átvonulni a szarvasokat. Ilyenek voltunk - vadak és jók, nem is: bátrak és jók pátosz és nagyzolás nélkül. S persze gyengék és buták is, kicsik és gőgösek is, de mégis bátrak, mégis jók.

És most abbahagyom. Mert felnőttem, családom van és gyerekeim lesznek. Nagy boldogság ez, de mégis. Jálics Ferenc mondta egy interjúban, hogy az ember életében az ürességgel, a fogyó lehetőségekkel, a meghozott döntésekkel kizárt életutak végleges elvesztésével való megbarátkozás a legnehezebb. Lehet, hogy el kell búcsúzni, de legalább szépen tegye az ember, legalább becsületére vált, amit otthagy.

Persze, folytatja az ember, de már inkább csak a falak között a pályázatok, szabályzatok és irodai munka szükséges pályáján. Kell ez a munka, hogy maradjon, hogy éljen, hogy mások is megtapasztalhassák, azt, amit én. És néha-néha talán még megmerítkezhet az ember az erdőben és mások táboraiban. De ez már nem ugyanaz. Én már nem leszek ugyanaz. Nem szabad erről többet írni, bár még jönne belőlem - ahogy jött az öregekből is.

Talán még az első cserkészkerület nagytáborának indulója. Amatőr felvétel, remélem nem zavaró. Ilyen ez. Aki meg tudja, miből van ez az idézet, az örömködjön velem:

Mosolyogj, tartsd a hátad!
Ne add fel, ez a vágyad!
Aludni, ráérsz másnap,
Trallalalalala la la la

Építkezés

2006-11-09T15:57:00.000+01:00

Sajnos mostanában nem sok időm van írni. Nagyon elfoglal az építkezés. Mondhatni minden percem. Nem hittem volna... sok a tanulság, majd ha vége van leírom. Most mindössze pár képet tennék fel, ha valakit érdekel. Mai helyzet szerint megy fel rá a tető!!!

Nászút

2006-08-02T14:13:00.000+02:00

Na, ez egy másik dolog, amit nehéz egy nyilvános blogban jól megörökíteni. Mondjuk úgy a turisztikai élményekre szorítkozom, jó?

Esküvő után még olyan sok rohangásznivaló volt, hogy csak 4 nappal utána és csak délután 4-kor sikerült elindulnunk a kies Calabria tartományba, mely az olasz csizma lábfeje. Első nap csak a Wörthersee-ig jutottunk, ahol egy motelben aludtunk, igazi nászutas élmény: reggel kilátás a tóra. Még ingyen üdvözlő italt is adtak, de valahogy e nélkül is kibírtuk. Maradt a tecsoban vásárolt hűtőláda-tartalom. Igazi, amerikai utunkat idéző reggeli volt, még Philadelphia kenhető sajtunk is volt (ami ott legalább akkora márka, mint itt a Mackó sajt, csak kicsit vageszabb a marketingje).

Aztán jöttek az olasz autópályákon való szemmel látható ok nélküli dugók, amik valahogy maguktól levonulnak. (Ennek még utána kellene nézni. Még Tom Cruise a MI-III-ban is ezzel foglalkozik, hogy lehet, hogy nekem nincsenek kész magyarázataim erre a jelenségre, mikor pedig forgalomelméletből több tárgyat is hallgattam a doktori képzés alatt - nem értem.) Nápoly alá jutottunk, de ott valahogy az autópálya nincs kész. Sok helyen csak egy 2x1 sávos út. Igaz ingyen van, nem úgy mint északon, viszont ott kész van. Na, ezen az úton vezeni éjjel, kissé fáradtan nem jó, így egy találomra letértünk és egyből egy agroturismo helybe botlottunk egy nemzeti parkban. A reggeli, amit adtak, valóban fennséges volt, illően az agroturismo jelzőhöz.

És aztán megérkeztünk Mariana di Zambrone helységbe és kis kavar után a szállást is átvettük. Egy bungallót béreltünk (vagy bungalót? ilyenkor lenne jó bölcsésznek lenni), volt benne fürdőszoba is, meg konyha is. (Mi a lépcsőfeljárónál laktunk az elemeleten.) Itt egy link Google Earth tulajdonosoknak. Szomszédaink csehek voltak, konkrétan az épület 5 helységéből 3-ban csehek laktak. Ezek ott a helyszínen találkoztak és minden este snapszot ittak (olcsó whiskey, kicsivel a tecso gazdaságos tengerész ital alatt), amit nagy sajnálatunkra néha nekünk is meg kellett kóstolni. Miután látták, hogy nem bírjuk az italt (!), kólával higítva ajánlották - de egyikőnk sem mondható kifejezett Pepsi Diet rajongónak, szóval a helyzet inkább romlott. Viszont a nálunk maradt Pick szárazkolbásznak örültek és kezünkbe is nyomtak 2 cseh sört (vszleg tényleg jó), amik még mindig a hűtőmben dekkolnak. Kéri valaki?

A tenger. A tenger, az itt nagyon kék. Nagyon átlátszó. És nagyon jó!!!!

A környéken egyébként meglehetősen kevés a túrista, azok is olaszok leginkább. Nagyon kedvesek a helyiek, egyáltalán nincsen az embernek maffia-érzése sem. Vezetni se vezetnek őrülten, pl. egy pesti taxis ezerszer rosszabb. Olyan lazán vezetnek. A villantás és a duda egyszerű kommunikációs jelzés: Vigyázz, jövök. Udvariaskodás nincs, de erőszakoskodás sem. A kanyarokat levágják, de miért is ne? Viszont rendre bekapcsolva felejtik a bal indexet (előzés után is), vicces valaki mellett negyedórát autózni, aki folyamatosan indexel.

Mi is nekivágtunk a környék felderítésének. Első célpontunk Tropea. Ez kicsit délre van tőlünk a tengerparton. Tropea a "Mediterrán gyöngyszeme" és valóban. Csodálatos, a parti sziklával egybeépített városkép, belül nagy és igazán történelmi belváros ötszázéves templomokkal. Olyan, mintha egyben folyamatosan azóta építenék. nagyon beleszerettünk, többször is ellátogattunk ide.

Innen néztük végik a foci VB döntőjét is és együtt őrjöngtünk az olaszokkal a győzelem felett. Maga az őrjöngés órákig tartott és teljesen békés volt. Sok autódudálást, négyzetméteres olasz zászlót és "Italia! Italia!" kiabálást tartalmazott. Az autók körbe-körbe haladtak a kisváros amúgy sem szellős útjain, mindenki ordított, a motorosok hajmeresztő cikázása most zászlólobogással és "Italia! Italia!" ordítással egészült ki. Hajnali kettőkor még minden szembejövő autó ránkdudált az autóúton hazafelé, mi meg a hely szellemétől teljesen átitatódva visszadudáltunk. Magyarországon csak fidesz tüntetésen látni ennyi nemzetiszínű zászlót egyszerre.

Átutaztunk a tartomány keleti partjára is. Kis csalódást keltett bennünk, mert ott nem ilyen sziklás a partvidék és a lapos területen nem őrződött meg annyira a történelmi hangulat. Sok az ipari település és az olcsó kemping. Stilo és Gerace városa azonban (lévén kicsit beljebb fekszenek) nagyon szép volt. Átautóztunk Szicíliába is, ami ugyanolyan szép, csak kicsit több a túrista. Ezen a képen Eszter a taorminai görög-római színház romjai között látható (ha Pécsett járunk, újra megnézzük majd a híres Csontváry képet).

De összességében nagyon szép minden olasz kisváros. Útközben hazafele beugrottunk találomra egybe, mikor aludni akartunk. Nos, az még elragadóbb volt, mint amiket délen láttunk, pedig már Umbria tartományban volt Rómától északra. El is határoztuk, hogy mi még ide visszajövünk. Valamikor az életben.

Esküvő

2006-08-02T13:43:00.000+02:00

Sokan mondták és írták már, hogy esküvőjük életük legszebb napja volt (Gorál postja különösen szép erről), én mégis mindezt nehezen tudtam elképzelni saját esküvőm előtt.

De mégis nagyon nagy és szép nap volt, talán tényleg nagyobb és szebb minden más napnál. Nem nagyon lehet róla írni, pedig valahogy úgy szeretném elmondani. Zsiráf mondogatta mindig: "Házasodni jó." Nos, tényleg jó, nagyon jó. Sokat készül az ember erre a napra szervezésben és lélekben is, de nem is ez, hanem a felsejlő nagy kaland teszi hallatlan izgalmassá. A szertartás, ahol fullasztó a meleg, de én nem érzem. A veretes szavak, Nagyasszonyunk a Boldogságos Szűz Mária és Istennek minden szentjei, beleborzong az ember, micsoda mélység. Izgulok is, meg nyugodt is vagyok: tudom, mit csinálok. Köszönet a szülőknek, majdnem elsírom magam, apám is, megrendítően igaz pillanat, el se mondható. Aztán a mise végén, ennyi barátom csak a temetésemre fog összejönni és hiszitek vagy sem, de a közel egyórás gratulációk alatt sem fogytam ki az örömből, ha kétszer ennyien lettetek volna, se fáradtam volna el és számomra is soha meg nem tapasztalt módon az első gratulálónak pontosan ugyanannyira örültem mint az utolsónak.

Aztán egycsaládi ebéd, ahol kissé nyugodtabb lesz a légkör. Van idő beszélgetni, csak nézni, a Dunát, ahogy folyik, leülni. Enni alig tudunk, annyira fel vagyunk pörögve. Örülni, hogy mindenki itt van, mosolyog és jól érzi magát. Aztán a buli, vágjuk a tortát, anyáknak, apáknak először, majd mindenkinek, aki odajut. Kis csúszás, de végre táncolunk, jó sokat, közben hálálkodunk az ajándékokért, tényleg nagyon nagy dolog ez, és higgyjétek el, ha semmit se hoztok, akkor is ugyanúgy örülünk nektek. Búcsúzkodnak sokan, mégegyszer, minenkivel van 30 másodperc, milyen kár, mindenkivel órákat kellene beszélgetni, de sajnos ez a nap is csak 24 óra, micsoda mulasztás, micsoda kihagyott lehetőségek. A végén pakolunk, a kemény maggal, esszük a sütit, mindenki lemondott már az alvással. Mennyien segítettek, maradtak, dolgoztak nekünk, még tudni se kellett róla, a legszebb ajándék. 200 lufi kidurrantása, út haza ötre meg is érkezünk.

Állunk a káosz közepén, ő meg én. Lassan leül. Egyesével, kiszedegetem a hajából a csattokat, kisöpröm belőle a tincsek közé furakodott rizsszemeket. A földre esnek, de nem baj. Állok a feleségemmel az oldalamon, még egyikőnk se tudja felfogni, mi is történt, csak oda vagyunk meg tele. Micsoda nap, micsoda ünnep! Az Isten is néz ránk!

Feleségem, Turányiné Nádasy Eszter

2006-06-27T21:16:00.000+02:00

Megvolt a nagy nap, most már visszavonhatatlanul házasember lettem. Most nászúton vagyok, majd ha hazajöttem, részletesen beszámolok az esküvőről... Addig legyetek kis türelemmel...

Menyasszonyom, Turányiné Nádasy Eszter

2006-06-16T15:25:00.000+02:00

Megvolt a polgári esküvő, ez dokumentálásra szorul kétségtelen. Nyilván a legegyszerűbb opciót választottuk: kisterem, semmi külsőség. Az anyakönyvvezető aranyos volt, jól kezelte azt a helyzetet, hogy előttünk ennek az intézménynek nem sok tekintélye van, már ami a kapcsolatunk, boldogságunk és közös életünk illeti. Őt egyébként valami Nyolcas Csabánénak vagy hasonlónak hívták, mikor bemutatkozott egy pillanatra azt hittem az egész hivatal nevében teszi, dehát micsoda butaság ez, Szentendrén nincs nyolc anyakönyvi hivatal. Mondott is kis beszédet, bele is foglalta, hogy a szerelem elmúlik. A beszéd és a ceremónia érdekes eleme volt a kicsit hangosan felejtett háttérzene, ami a a szónoklattól is egyfajta emelt hangot követelt. Összességében mégis izgalmas volt és csak azután vicces.

Az esküvő után kétórás sütizés következett Boldival és Karesszal, akik voltak kedvesek elkísértek minket közös utunk ezen szakaszán (muhaha).

Bontás

2006-06-09T16:05:00.000+02:00

Valószínűleg ez lesz a vizuálisan legkonfúzabb postom...

A hétvégén bontottuk a házat.

Kicsit nehezen indult, mert pénteken lekéstem a müncheni csatlakozást (nem vártak 5 percet se rám a dögök, pedig tudták, hogy jövök), így a éjszakát ott kellett töltenem és csak később kezdtünk. Nagy köszönet így is mindenkinek, aki eljött és segített, szinte sokan voltunk. (Leguán, Miki, Olivér, Laci, Kobra, Bölény, Karesz, Kinga,...) Kivertük a falakat és felszedtük a parkettát.

Vasárnap kevesebben voltunk, de óriási köszönet itt is mindenkinek, mert ki kellett hordani a sittet, ami tegnapról maradt és légkalapácsolni az ajzatbetont. Ez nem könnyű munka és nem is olyan élvezetes, mint szétverni a falakat. Millió puszi Gólyának, Viktornak, Zsofkának és Olivérnek, aki ráduplázott. Pár képet is mellékelek, állat!

Mostanában

2006-05-23T14:26:00.000+02:00

Nem sokat szoktam magamról írni ebben a blogban; valahogy filozófiuksabb lett, mint gondoltam. De most arról fogok írni, mi foglalkoztat mostanában.

Először is az esküvőm. Aki nem tudná, június 24-én elveszem Nádasy Esztert. Nagyon jó dolog ez a házasodás, jó érezni, hogy tényleg ezt akarom. Két dolgot erről le is írnok, ami eszembe jut. Barátom kérdezte egyszer apját, hogy mikor kell elvenni egy lányt? (Meddig kell várni, honnan lehet tudni, hogy Ő az, stb.) Nagy meglepetésére apja, aki egyébként nem túl érzelgős ember, azt válaszolta: "Majd azt te érezni fogod." Nos, én érzem is.
A másik idézet meg Weöres Sándortól való, aki azt írja "A fiatalok szabadságot akarnak, a középkorúak életet, az öregek pedig nyugalmat. Szomorú nézni, ahogy egy öreg még a sír szélén is szabadságot akar." (tartalmi idézet) Nos, azt hiszem értem mit ért ő élet alatt. Nem könnyű házasodni, vannak személyes elvarrnivalók, teendők, megszoknivalók, satöbbi. De olyan széles és mély stabil alapot, biztonságot, kihívást, helyet ad, amit máshol szerintem nem találnék. E nélkül csak csellengenék a nagyvilágban megvalósításra érdemes nagy cél és élrtelem nélkül.

A másik az építkezés. Egy kicsi, 65 nm-es házat bővítünk ki és újítunk fel. Nem egy nagy ügy, gondolná az ember, mások komplett házat építenek. Ugyanakkor fura mód elég sok gond van vele. A tervezők és rajzolók mintha nem tudnának egymással egyeztetni, nekem kell összehoznom őket. Az építési engedélyezés van most folyamatban (meg a hozzá szükséges hiánypótlás). Kivitelezőket is keresünk. Sok munka, de meglesz az eredménye.

A harmadik dolog a cserkészet. Most lesz az országos tisztújító közgyűlés. A jelöltek programja itt olvasható. Én nem vagyok jelölt, kerületi szinten nyomulok. De parancsnoka leszek egy őrsvezető-képző tábornak, aminek az Egri Csillagok a keretmeséje. Ez is kellően lefáraszt.

Jó lesz végre nászútra menni... Dél-Olaszországba....

No canadians please!

2006-04-25T17:45:00.000+02:00

No comment.

Gyurcsány Ferenc cserkész-szavai

2006-04-25T17:01:00.000+02:00

A választások után meghallgattam Gyurcsány Ferenc beszédét és eléggé megdöbbentem. Szinte minden mondata régi cserkészigazságokat tartalmazott. Lássuk csak.

A győztes felelőssége, hogy egész Magyarország nyerjen: ez a felelős állampolgárság egyik központi gondolata: úgy cselekedj, hogy az országnak jó legyen. Hasonlóképpen: amit nyertünk az nem hatalom, hanem felelősség.
"Hiszek Magyarországban" - ez olyan tábortűzi krédós.
"Hiszek a kézfogás erejében" - ilyet Sík Sándor írt a Megyeri hitvallás c. versében.
"Nem elég azt kérdezni, mit kaphatunk a nemzettől, hanem azt is meg kell kérdezni, mit adhatunk a nemzetnek" - ez, bár Kennedy gondolata, többször is hivatkoztuk már, annyira jól leírja, mit is gondolunk mi erről (és ez kifejezetten újszerű egy baloldali politikus szájából).
Aki dolgozni szeretne, az hadd jusson előre - ez táboraink központi motívuma: az van, amit magadnak megteremtesz. A munkára nevelés központi eleme gondolkodásunknak.
A himnusz eléneklése is meglehetősen ismerős volt nekünk - meg is lepte a tömeget!

A politikai jellegű mondanivalót és a köszönetnyilvánításokat leszámítva nem is volt nagyon más üzenet.

Bárcsak tettei is ezeknek megfelelően alakulnának!

Nemzet

2006-04-02T11:52:00.000+02:00

Megint csak tétova gondolatok, mint mindig, ha politikáról van szó. Nehéz úgy írni, hogy az ember objektív is legyen, meg őszinte is. Nagyon sok érzelmi elem van a szavazásban, nyilván bennem is, nehéz ettől függetlenedni.

Voltam kinn a Fidesz nagygyűlésen és folyton járt az agyam, mi is zajlik ebben az országban. Úgy látom, a jobboldalnak van egy nemzetfogalma, amivel mintha a baloldal nem tudna mit kezdeni. Vagy következetesen elutasítja vagy demagógnak nevezi. December 5-én páran azért szavaztak nemmel, mert "hülye volt a kerdés", abban az értelemben, hogy rosszul volt megfogalmazva és nem pontosan a jó irányba vitt. Ez lehet, hogy így volt, de ezzel mégis elmulasztották (szerintem) azt a nagyívű gesztust, amire a nemzet érdekében itt szükség lett volna. A pártvezetésük pedig szerintem egyértelműen presztízskérdést csinált a NEM-ből.

Ugyanakkor a baloldal sokszor úgy érzi, a jobboldal kisajátítja a nemzeti gondolatot. Pl. a kokárda fideszközeli szimbólummá válása bizony erősen megosztja a nemzetet, eddig ugyanis mindenki hordta, most a baloldalon kicsit fanyalogva veszik fel, mert félnek, hogy ezzel a másik oldal szekerét tolják.

Mi is ez a nemzetfogalom? Én úgy tekintek erre, mint egy nagy, összedolgozó közösség, amelyik a saját érdekeit képviseli. A jobboldaliak fejében sok ebben a hagyomány és történelmi folytonosság. Innen a Szent Korona tisztelete, az ezeréves múlt hordozása, stb. Ez az egész nemzeti lét markánsan nyilvánult meg 1956-ban, ahol valódi egység alakult ki.

Sajnos a baloldal (saját máltja miatt) nehezen kapcsolódik ehhez a történelmi nemzettudathoz. Ehhez sokkal markánsabban el kellett volna határolódni az elmúlt 40 évtől, hogy ne legyen alap kifütyülni baloldali miniszterelnököket egy 56-os ünnepen. A kifütyülés nem szép, de jelzi, hogy itt valami nem teljesen "kóser". A baloldal mintha inkább elszakadni akarna az 1945 század előtti magyar történetiségtől, valahogy erőtlenek az augusztus 20-i ünnepségeik is.

Arra jutottam, hogy ma a jobb és baloldaliság nagyrészt egy szocializációs kérdés. Azok, akik megőrizték a polgári kultúrát vagy akik kis, templomi közösségekben, cserkészetben szocializálódtak, könnyen azonosulnak ezzel a nemzettudattal. Nekik mond valamit Mikola kijelentése az erőtlen nemzeti tudattalanról, mert bántja őket az, hogy vergődik az ország, ahelyett, hogy összefogna. (Egyébként 2002 előtt nem látszott ez a fajta jobboldali összetartás. Az akkori naggyűlésen talált magára az a rengeteg ember, aki a jobboldalt alkotja. Az a pár hét a magyar társadalom szempontjából szerintem meghatározó esemény volt, amit szerintem a baloldaliak nem érzékelnek.)

Mások, akik más módon, emberekkel, közösségekkel szocializálódtak, könnyebben mondanak nemet a kicsit "pátoszos" nekik "demagóg" vagy "kirekesztő" vagy "nekem ne mondja meg senki, milyen a jó család" hangulatú jobboldalra és ezzel a jobboldal átal felkínált nemzetképre is. Nem tudnak azonosulni a Szent Koronának, mint a nemzetet szimbolizáló tárgynak tiszteletével, antidemokratikusnak tartják, a "nemzet a test, a köztársaság a ruha" kijelentést, stb.

Az itt a nagy kihívás, hogy mi legyen. Hogy lesz ez az ország/nemzet/emberek végre valahogy egységes?

Gyerekek, gyerekek ...

2006-03-16T15:36:00.000+01:00

Az előző post kapcsán jutott eszembe még egy gyerekneveléssel kapcsolatos téma. Szokták mondani, hogy ma sok negatív hatás éri a gyerekeket. Például mindenféle filmek. És most nem szexfilmekre gondolok, hanem csak egy átlagos modern Walt Disney filmre. Tele van aggresszióval. Little chicken a legjobb példa. Gyerekeknek megy, de olyan nyomasztó űrlények vannak benne, hogy csak na. Több 4-5 éves kisfiút sírva vittek ki a moziból, amig néztük.

De itt van a fogyasztói társadalom gyerekekre adoptált verziója is: a csoki. A közértben. Az újságosnál. Automatából. Kólaformában.

Vagy a különböző gyűjtőkártyák. Kettőt kapsz a reggeli kukoriapelyhes dobozodban, hogy az oviban te is be tudj kapcsolódni a játékba. Igaz, hamar kiderül, hogy az a kettő bizony a leggyengébb kártyák közül való és ezekkel nem lehetsz nagy sztár. Nosza usgyi a boltba, vegyük meg az erőseket is: helyben is vagyunk. A rajzfilmek már nemcsak erőszakosak, mint a Tom és Jerry, de olyan perverz, nyomasztó világuk van, hogy elképesztő. Itt van pl. a Foster's egy klippje. Persze a játékkártyák itt is dívnak, elég csak egy pillantást vetni a Cartoon Network honlapjára.

Hihetetlen mennyiségű célzott reklám megy a tévében. Az én időmben az én kicsi póni ment, most mindenféle játékokat (általában menő, magától játsszó, cseppet sem kreatív és nagyon drága játékokat) reklámoznak nyilván nem a szülő meggyőzésére alkalmas vizuális eszöztárral. Olyan jól megy ez a dolog, hogy maguk a gyerekek is belerokkannak. New Yorkban a Times Square-n vagy egy nagy Toys`R`Us játékbolt. Óriási mozgó és ordító dinoszaurusszal, Cukorkaországgal, stb. Bizony ebből a boltból gyereket boldogan kijönni keveset láttunk. Olyan nagy a csábítás és olyan kevés dolgot lehet neki megvenni a sokmindenből (legtöbbször semmit), hogy a csalódás garantált. Sokan sírtak is. Mégis a szülőket folyton hívják, vigyék oda a gyereket (persze hogy).

Az Internetet már meg sem merem említeni. Vagy konkrétan a számítógépes játékokat. (Ismerősöm haverja, kb. 14 éves, egyenesen függő lett. Külföldi nyaralás alatt reszketett a keze, ha nem mehetett játékterembe. A pszichológus hónapokig tartó fokozatos elvonókúrát írt elő.) Vagy a Cosmopolitant vásárló tizenéves nagylányokat (100 szex tipp! egyből a címlapon).

Erre a sok-sok hatásra mi a hivatalos pedagógiai reflexió: a szülőnek kell segítenie feldolgozni ezeket a hatásokat a gyerekenek. Ez nyilván igaz is. Hétvégén beszéljük át, miért is butaság a Barbi baba. Szakítsunk pár nyugodt percet bevásárlás közben arra, hogy csemeténkkel elbeszélgessünk a műanyag sheriffpisztoly értéktelenségéről. Este meg segítsünk neki megérteni, hogy a másik laposra verése nem megfelelő eszköz a dolgok rendezésére csak azért, mert a Dragonballban ezt így teszik.

Várjuk ezt a szülőktől mindaközben, miközben dokumentálhatóan csökken a szülőknek a gyerekekre fordított idejük és ezzel szemben nő a tévé előtt töltött idő. Nehéz leírni azt a heroikus munkát, amit néhány tanár teljes társasalmi lenézettségben próbál iskolákban megvalósítani ebben a nagy áradatban.

Vajon nem kellene ezeknek a szülőknek, tanároknak némi segítséget nyújtani? Mondjuk a gyerekreklámok betiltásával. Vagy következetesebb tévéellenőrzéssel. Vagy a gyerekfilmek erőszak szerinti kategorizálásával. Vagy az online játékokban eltölthető idő életkor szerinti maximalizálásának előírásával. Vagy a boltokban a gyerekeknek szóló cuccok elhelyezésének korlátozásával. Satöbbi. Biztos te is ki tudnál találni hasonlókat.

Nosza, dolgozzunk rajta.

Szex és más semmi

2006-03-16T14:50:00.000+01:00

Nyáron ugye egy őrsvezetőképző táborban leszek parancsnok. 14 és 18 év közé eső abszolúte mai kamaszoknak tartjuk ezt a képzést azért, hogy majd ők 10-14 éves gyerkőcöket tudjanak vezetni. Minap a törzzsel végigmentünk a képzéseken és ezután páran még hosszasan beszélgettünk a nemiséggel kapcsolatos hozzáállásunkról, meg arról, mit is mondhatnánk a fiataloknak, ami valóban segítségükre van.

Ugye itt van a katolikus tanítás, ami azt mondja, hogy a nemi életnek igazi helye csak a házasságon belül van. Ez nem olyan konzervatív, mint amilyennek tűnik. Egyrészt itt a gyermeknemzésre alkalmas nemi életet értik (nyilván a kézfogás vagy a csók nem kell a házasságra korlátozódjon). Másrészt a szeretkezés az "igazi helyén" kívül is lehet nagyobb és kisebb mértékben probléma, s ezt sok tényező befolyásolja.

De talán nem is a paragrafusok és a precíz szabályok lefektetése a fontos. Azt hiszem senki nem vitatja, hogy szép és tartós partnerkapcsolatban a legjobb nemi életet élni (is). És a mi köreinkben azt se vitatja senki, hogy a házasság szép intézmény. A cél tehát az lenne, hogy erre terelgessük őket, lehetőleg minnél kevesebb vargabetűvel és kockázattal. Mert kockázat van, ha gyerek születik, azzal bizony valamit kezdeni kell. És nem akarom, hogy a rám bízottak élete egy gyerek miatt hirtelen egész más irányt vegyen. És persze azt a gyereket se irígylem, akit 17 évesen megszülnek (vagy nem szülnek meg...)

Tudni kell, hogy első őrsöm, akiket csak egy évig vezettem meglehetősen csúnya történeteket produkált utólag. Ez nagyon meghatározza a témáról való gondolkodásomat. Volt már több babás esküvő, egy válás (két kicsi gyerek), volt már férjes asszonyok elcsábítása (ott is válás lett, két kicsi gyerek) és sok-sok csúnya affér, ami mindenkinek ártott. Más fiatal barátaim meg a sok partnertől kiüresedtek és nem tudják hogyan is lesz valaki fele elég bizalmuk, hitük, vonzalmuk hogy bele merjenek vágni egy hosszabb kapcsolatba, amiben gyerekeket is lehet felelősséggel vállalni. Az egyik azt mondta nekem: "Mentem le a lépcsőházban és megláttam egy csajt. Gyönyörű volt, hamvas, fiatal, csodálatos. De érted, már fölösleges belevágni, csak elrontom őt is." Másik lányismerősöm meg egy rakat fiú után szorongva keresi azt, aki még szeretni tudja őt. Testi reflexei azonban folyton félreviszik és ismét csak egy nagy dugás lesz az egészből. A kiüresedettek, a kisiklottak nagy száma miatt foglalkoztat ez a probléma.

Kiképzőtársaimtól hallottam, számos aggodalomra okot adó mai történetet. 16 éves lányokat, akik nagyon keresik már, hogy valaki lefektesse őket. Akik olyan fiúkkal járnak, hogy 20 éves vezetőiknek a szőr feláll a hátán. Hogy mondod meg neki, hogy ez a csávó csak le akar fektetni? Szerencsétlen 16 éves leányka szerelmes. És akkor mit csinálj? Jobb esetben a fiú normális. Ami alatt azt értem, hogy nem próbál meg visszaélni a helyzettel. De mi van, ha ő hívja föl a kedvese őrsvezetőjét, hogy szóljon rá a lányra, hogy "ne piszkálja őt". Hát ő sincs fából!

Sokan vagányságból, macsóságból skalpokat gyűjtenek és hétszakállúként kiakasztják azokat egy nagy kártyavár legmagasabb tornyára. (Hú!) Minden film, amit kinyitunk erről szól. A reklámokból folyik az erotika. (Kedvencem ez a farmerreklám: izgi mi? Klikk a nagyobb képért.) Aki óvatosan keres, az már nem is ember. Sok fiatal meg óriási vágyakkal kószál, mint egy falat kenyér keresi a szeretetet és azt hiszi, hogy a szexben megtalálja. Aztán sokan csak falhoz verődnek, mert a szeretetet lassan kell kimunkálni, hogy tartós legyen.

Egyáltalán nem ítélem el azokat a fiatalokat, akik így vagy úgy élnek nemi életet. Csak féltem őket, a gyerekeiket meg a társadalmat. A szeretet félresiklásaiból származó gyerekek maguk is zavaros viszonyok közepette felnövekedve csak újratermelik a félrecsúszásokat és sok-sok boldogtalan ember, meg egy beteg társadalom lesz belőle. Vajon ki tud ilyenkor hitelesen szólni egy fiatalhoz? Úgy, hogy ne gőgös és buta tiltásnak hangozzék valami, ami egyébként igaz? Vajon mitől hiszik el nekem, hogy hogyan szép élni?

"Ki viszi át fogában tartva/a Szerelmet a túlsó partra?" (Nagy László)

A tudomány, akit érdekel

2006-03-06T16:37:00.000+01:00

Végre elkészült a doktori Tézisfüzetem első verziója. Biztos érdekel, mivel foglalkoztam az elmúlt 9.5 évben...

Választás. Választás?

2006-02-22T15:54:00.000+01:00

Nemrég olvastam az indexen, hogy az ember pártállása mennyire meghatározó. A kutatók az erős pártpreferenciával rendelkező kísérleti alanyoknak olyan állításokat mondtak, amik igazolták, hogy pártjuk nyilvánvalóan hazudik. Ez erős kognitív feszültséget okozott, amit igazából csak a tények elől való elmeneküléssel tudtak feloldani, azaz meggyőzték magukat, hogy miért nincs mégse semmi bibi.

Így azonban úgy tűnik, mintha a politikai elkötelezettség szinte vallásos kérdés lenne. Egymással mereven és szinte kiegyeztethetetlenül ellentmondásban levő eszmerendszerek kérdése. A politikai vita (különösen ma Magyarországon) olyan érzést kelt az emberben, mint mikor egy református és egy katolikus vitatkozik teológiai részletkérdésekről. Ezt nem úgy értem, hogy a politikában is hit-kérdésekről vitatkoznánk, hanem csak azt, ahogy az egyes emberek lélektana működik. Az egyes vallások képviselőiben is -úgy érzem- sokszor hasonló megtámadottságot, kognitív feszültséget kelt a hitüknek, pontosabban annak tanainak való ellentmondás, mint a párthoz kötődőkben a párt támadása. Az ilyen beszélgetések ritkán vezetnek valahova. De gondolom ugyanezt érzi minden közösséghez tartozó ember, mikor a közösségét támadják, különösen, ha igaz tényekkel, pl. egy focidrukker is, mikor csapata nagyon kikap és ezt orra alá dörgölik.

Ezek szerint elég nehéz dolgom van, mint egy átlagos válaszópolgárnak. Ha nem köteleződök el egy párt mellett, a közömbös és mocsár tömegbe kerülök, aki impulzívan és bizonytalanul szavaz, nyilván ez nem jó. Ha elköteleződöm, akkor vagy örökös frusztrációban élhetek pártom baromságai miatt, vagy ezek elől eltakarom a szemem (a "pozitívumokra fókuszálok" vagy oda se figyelve szavazok). Ez nem túl tudatos és kicsit felelőtlen. Vagy az egész rendszert elvetem és modern hippiként lázadok. Itt viszont nincsenek kitörési pontok. Vajon mi a csuda ebből a kilépés?

A vallások szerintem jó párhuzam. Minden botrányos egyházszakadás ellenére a keresztényeknek (és bizony sok más vallásnak is) sok tapasztalata van a felekezetek közötti párbeszédről. Ezeknek mindig az a lényege, hogy megpróbálunk a személyes hitünkig, Istenélményünkig, magához Istenhez visszanyúlni és erről, ezen az alapon beszélgetünk. Nem pedig a tanításról, vagy egymás egyházáról. Itt érdekes módon mindig lehet összhangot találni. Sajgó Szabolcs jezsuita atyától hallottam, hogy részt vett az Egyesült Egyházak egyik első összejövetelén egy 7 különböző vallású (hindi, muzulmán, keresztény, stb.) ember beszélgetésén, akik többségükben egész életére elkötelezett szerzetesek voltak. Beszélgetni kezdtek tapasztalatukról, hitükről. Előkerültek természetesen a különbségek is, ezeket tisztelettel meghallgatták. Érdekes mód mégis mindnyájan az egységet élték át és ugyanakkor saját hitükben, annak részleteiben is megerősödve tértek haza.

Miért van az, hogy velem ellentétes oldalon önkormányzati képviselő barátom azt mondja, hogy ha mi ketten leülnénk, könnyen találnánk olyan programot, amit mindketten el tudunk fogadni? Pedig ő komolyan veszi oldalainak értékeit (éli is őket) és bizony én is.

Az biztos pártválasztók szerintem egész életükben ugyanarra az oldalra szavaztak. A régi demokráciákban az apjuk is oda adta szavazatát. Mintha mindegy lenne, mi is a program. És vissza is jutottunk: olyan ez, mint a vallás, abba is belenő az ember. Ebből elegem van. A lényegről, a személyes hitről, nyilvánosan miért nem esik szó soha? S ha szó esik, miért olyan hiteltelen, mint Gyurcsány március 15-én?

Talán lehet, hogy mindezt kicsiben kellene csinálni. A barátaimmal, családommal. És egyszer, kétszer egy életben, mikor az alkalom oda sodor, akkor a közéletben is megtenni, amit kell. És szavazni, meg hogy szavazzak? Le van szarva.

(Ezt a postot még át fogom szerkeszteni.)

Die dokumente

2006-02-15T17:09:00.000+01:00

Valami tényleg történt Magyarországon az elmúlt években. Az okmányirodákra gondolok.

Nekem most ugye újra kell csinálni minden papíromat a lopás miatt. Nos, ez régebben rettenetes volt, ma mintha könnyebb lenne. Telefonon foglaltam időpontot az okmányirodába, személyi, lakcímigazolvány és forgalmi ügyben. 9:00, 9:15 és 9:30-ra kaptam. 9-re odamentem és 5 perc várakozás után egyből én jöttem. Mind a 3 helyen kaptam egy csekket, amit be kellett fizetnem a közeli postán, ezzel 9:32-re végeztem (az utolsó helyre hamarabb mehettem). Ezután még 20 perc alatt mindent elintéztek. A forgalmit és a lakcímigazolványt azonnal megkaptam, a személyire várni kell 2 hetet, de adtak egy igazolást, hogy készítik. Mindez összesen 8.500 forintba került.

A jogosítványt csak azért nem intéztem ugyanitt, mert ahhoz kell egy orvosi igazolás és a háziorvosom nem rendelt előző nap. Most elmentem hozzá és kiderült, hogy 5000 forint a vizsgálat. Disznóság, mert vagy 5 percig is eltartott, de ebből 1 a számla kiállításával tellt. Kiváncsi vagyok, mennyi lesz majd a jogsi maga.

A TB kártyához a Teve utcába kell menni, ot az OEP központja (vajon a vidékiek mit csinálnak), az adókártyával meg nem tudom, hova.

Szóval olyan 15000-ből megvan az egész és a munkából is alig késik az ember. Megdöbbentő. Lehet, hogy ha az összes állami szolgáltatást direkt fizetővé tennénk, akkor azok is ilyen jól működnének?

Igazából csak a régi, vörös csillagos személyimet sajnálom. Olyan jól lehetett vele sokkolni a Stockholmi útlevélkezelőket.... 2009-ig érvényes volt.

Reality check: Magyarország

2006-02-10T12:15:00.000+01:00

Tegnapelőtt fennhagytam a HÉV-en a táskám. Mikor visszamentem pár perccel később, már nem volt ott. Minden iratom, bankkártyám, pénztárcám, stb.

Valaki elmesélte, hogy neki az esernyője tűnt el így: akkor vette észre, hogy nincs nála, mikor a szerevény végére ért. Mire visszament, már eltűnt.

Tündérkert...

A tündérkert romlása

2006-02-07T20:30:00.000+01:00

Iskolás koromban volt egy történelmi könyvsorozatom, aminek minden tagja egy-egy korszakot elevenített fel. A belsejében volt egy képes melléklet, ami a kötet legjobb fotóit tartalmazta és amiből ki lehetett vágni a képeket. A századforduló (XIX-XX) Magyarországáról szóló kötet címe ez volt: "A tündérkert romlása". A szerzőt nyilván az motiválta a cím megválasztásában, hogy ebben a korszakban mintha egy jól működő ország lassú züllésnek indult volna.

Nem vagyok történész, az eset megítélését a nálam jártasabbakra hagyom, de mintha ilyen érzésem lenne sokszor külföldön járva. Vegyük például Svédországot. Számtalan történetet hallottam már arról, micsoda erkölcsök vannak. Egy ismerősöm felesége a pénzautomatában felejtette a készpénzt. Másnap visszament és a szomszédos boltban átvehette az összeget: valaki észrevette és leadta a bankókat a boltban. Vagy: a helyi hamburgeresnél ismeretlen az a fogalom, hogy az asztalnál hagyott kabátra vigyázni kell, míg a rendelést elhozod a pulttól: egyszerűen nem lopnak. A lakások ajtajait nem zárják, a kerteket nem veszik körül kétméteres betonfalakkal. A metróban a peronzárnál néha kitesznek egy táblát, miszerint: most nincs itt a kezelő, így ez az utazás ingyen van önnek. Ha jön a kalauz, mondja meg, hogy ez a tábla volt kinn. És ezzel nem él vissza mindenki!! Ha idős nénike száll fel, a buszsofőr megvárja, míg leül és csak utána indul el, nehogy a nénike elessen induláskor. És ezt nem azért csinálja, mert ellenőrzik. Egyszerűen ilyen az ország.

Japánban is hallottam ilyet. Az országban mindenkinek megvan a helye. Az emberek lojálisak a vállalathoz és az országhoz. Az ország és a vállalatok vezetői gondoskodnak az emberekről. Igazi szociális paktum ez, amolyan japán New Deal. Csak japánban ennek hosszú hagyománya van.

És mintha mindkét országban kezdene felbomlani ez az egység. Mintha apró repedések mutatkoznának itt is, ott is ezeken a biztonságos, otthonos, megszokott rendszereken. És ezt mindenütt külső behatásoknak tulajdonítják. Csak spekulálni tudnék, mi lehet az oka ennek, nyilván a globalizáció, mondhatni. Talán az individualizmus tör be, ami szépen tönkre tud tenni egy társadalmi konszenzust vagy akár egy konszenzusos társadalmat.

Kár, mert jó helyek ezek. Vajon világméretű konszenzus kialakul majd?

Big in Japan

2006-02-06T20:26:00.000+01:00

Múlt héten céges úton Tókióban voltam. Megdöbbentő egy ország. Már negyedszerre vagyok ott, de valahogy mindig megragad újra és újra. Egyre jobban értem (még semennyire), de továbbra is tetszik.

Tókió óriási város. A Wikipedia szerint 12 millióan laknak benne, hát nem túlzás. A városban van egy metróhálózat kb 15 vonallal, majd ennek tetejében van egy vonathálózat kb hasonló sűrűséggel, ez azonban egy emelettel a földfelszín felett halad. A tókiói olimpiára készítettek egy autópályarendszert, ami szintén egy emelettel a föld fölött megy. A kereszteződések, fel- és lehajtórámpák kavalkádja miatt néhol 3 szintes a rendszer. Mindez a házak között. Kb. úgy kell elképzelni, mintha a ferenciek terétől a keletiig menne az autópálya leágazásokkal a kis és a nagykörúton. Tókióban van a világ legforgalmasabb gyalogos útkereszteződése és a legforgalmasabb metróállomás is. Elképesztő.

Mindeközben a város teljesen élhető marad. Mivel a földrengések miatt kevés a felhőkarcoló, a tipikus házméret az egyemeletes. A nap mindenhova besüt és bár nagy a zaj, nem kellemetlen. Az utcán tolongó tömeg udvarias, nem szívesen érnek hozzád az emberek. Kellemesebb, mint a nagykörút délután négykor. Valahogy a japán kultúrához hozzátartozhat az előkert, mert minden ház előtt van valami zöld. Ha nincs helyük, akkor legalább egy cserepes fa. Kis bonszai, vagy pálma. Emellett a város tiszta, mint a patyolat. Az emberek rendezettek, koldus nincs, még az utcaseprő is egyenruhában, fehér kesztyűvel söpri az utcát.

Általában úgy tűnik, mintha mindenhez legalább kétszer annyi ember lenne, mint kellene. Egy építkezésnél (ami olyan kerítéssel van körülkerítve, mint nálunk egy kórházi paraván) a bejáratnál külön ember van, aki kinyitja az ajtót a teherautóknak és arra az időre leállítja a gyalogosforgalmat. Ezt persze nem egyedül teszi, hiszen két irányból kell: erre az időre kihív egy másik munkást is. A kocsi távozta után felírja egy kis füzetbe az időt, meg ilyeneket, majd lesöpri a járdát (ha lett volna bármi kosz - de nincs) és visszaáll a helyére: a *rend* megtestesítője. Mindettől az egész város megnyugtató békét kap a nagy tömeg és rohanás ellenére.

A fegyelemmel együtt nagy gyengédség is érezhető. Nem dobnak el csikket. Nem lökdösődnek, nem kiabálnak. New Yorkban egy idegennek elsőre határozottan ilyesztő egy fekete fiatalokból álló csopottal találkozni - még akkor is, ha azok rá ügyet sem vetve a maguk vicceivel vannak elfoglalva (általában ez így van). Japánban az emberekben, akikkel találkozol, inkább udvarias kiváncsiságot érzel. Nekem többen köszöntek az utcán udvarias kis főhajtásaal, mindezt csak európai külsőmnek tulajdoníthatom. Lehet, hogy csak megjátszák, de nekem úgy túnt van bennük egyfajta tisztelet az európai kultúra iránt. A diákok konkrétan öltöny-nyakkendőben járnak a gimnáziumba. Az egyetemre is túlnyomó többségben. Ezt bizony mi nem csináljuk itthon, pedig tőlünk származik ez a viselet. A diáklányok hagyományosan szexi kis szoknyát hordanak. Van akinek jól áll és van akinek nem...

Van a japánokban egy gyermeki vonás is. A reklámjaikból gondolom ezt (a személyes találkozásokon kívül). Bevezették például, hogy a metróba belépéskor és onnan kilépéskor nemcsak mágnescsíkos papír jeggyel (amit előre meg kell venni), hanem a mobiltelefonnal is lehet fizetni. Csak odaérinti az ember és a kapu már ki is nyílt. A telcsin meg visszanézhető, hogy hol mennyit költött az ember (automatákban és boltokban is lehet így fizetni). A módszer reklámozásakor egy kis pingvint használtak fel. Egy reklámon látszik, ahogy a kis pingvin és a telefon ugyanolyan hangot ad ki. Ezt írásba is foglalta a reklám szerzője: "Pí!" Ez itthon elképzelhetetlen lenne. Ugyanígy, mi más jelképet választunk a "berregő megszólalása után az ajtón belépni tilos" közlésére, mint ez a kismacska.

De ugyanígy, mikor céges partnereink (igaz a vacsoránál) bemutatkoztak, kicsit infantilisan humorizáltak arról, kinek hobbija a szex, pontosabban a szexújságok lapozgatása. Ebből nemcsak az derült ki, hogy ott nincs a miénkhez hasonló erkölcsi verete a szexualitáshoz való viszonynak (ami jó), ugyanakkor egyfajta gyerekesség is jellemezte a mi partnereinket ebben. Ugyanakkor magánéletükről ritkán mesélnek. Nekem 2 évi ismeretség, egy itthoni kalauzolás, házi kosztra való meginvitálás, kétszer egy hetes megfeszített közös munka kellett ahhoz, hogy egy japán fiatalember bizalmába fogadjon annyira, hogy mikor elmentünk vacsorázni, elhozta barátnőjét is, akivel 4 éve vannak együtt.

Apropó, Katsutoshi (mert így hívják). Elvitt egy japán fürdőbe is. Nagyon érdekes volt. Ez nem egy hagyományos japán fürdő volt, csak egy modern nyilvános fürdő. Rögtön az elején le kell venni a cipőd (mindenhol így van). Aztán kap az ember egy köntöst, amibe átöltözik egy öltözőben (a köntös alatt meztelen és mezítláb van). Ezután egy olyan helységbe kerül, ahol újra együtt vannak a nők és a férfiak. Itt meleg faburkolatok vannak, padlófűtés. Lehet enni, inni, vannak játékok, olvasószobák, stb. A cél az, hogy az ember egészen fesztelen legyen. Mi éjfélkor érkeztünk, ekkor sok diák volt itt, aki egyszerűen csak tanult. Továbbhaladva jutunk a fürdőkhöz, ahol mezítelenül illik lenni (nemenként szeparálva). A férfiak kis kéztörlőt hordanak maguknál, hogy mégse legyen tolakodó a meztelenség (értelemszerűen a nőkhöz nem jutottam be). A medencék kegyetlen forró vizűek, sekélyek, olyan, mint a termál, csak szegényeknek nincs annyi természetes hőforrásuk, mint Budapestnek, így marad a melegített víz. Van külső medence is, kis kert közepén. Kiszaladni még hideg van (5 fok és szitál az eső), de visszafele már olyan forró az ember, hogy nem zavaró. Nem ismerik a meleg és a hideg váltakozásának örömét, mint az európai szaunákban: csak melegen vannak, hidegvizű medence nincs is.

A legfurább azonban a mosakodás. A nagy fürdőzés után szappanos mosakodásra van mód. Ez egy sor kis boxban történik ülve. Egy kb 30cm magas sámlira lehet leülni (nincs nálunk semmi ruha), ami egy tükörre néz csappal, tussal. Kikészített sampon, kondícionáló és szappan található ott, meg egy kis dézsa, ha magunkra akarnánk önteni a vizet. Közben ülünk: a tükor kb 60cm magasan van. A mellettünk levő boxban valaki más mosakszik, jól átlátni: a cél, hogy mosakodás közben is lehessen beszélgetni. Katsutoshi szerint ez benne van a kultúrában: a meztelen beszéd, ahol nincs semmi rejtegetnivaló. Jópofa, teljesen lelazulva, kifürödve, fesztelenül lehet időt tölteni. Igazuk van, a ruha ebben csak zavarna. Nagyon jó.

Persze ez csak akkor működik, ha semmi szexualitás nem keveredik a pihenésbe. És ott nem. Még ahol csupán egy köntös választja el őket egy ellenkező nemű testtől, ott sem ez dominál. Nincs vaderotikus hangulata, egyszerűen olyan, mintha söröznének. (Igaz, van akinek egy ellenkező neművel való sörözés is vaderotikus...) Bizony néha jó lenne, ha itt is kicsit nyugodtabb lenne a hangulat, de nálunk a közkultúra olyannyra a szexre van kiélezve, hogy egy ilyen légkör elképzelhetetlen lenne.

Mondhatni, ez az ártatlanság.

Terézváros, nur du allein

2006-01-12T09:53:00.000+01:00

Ma sikerült a lehetetlen. Teljesen terézvárosi polgárrá váltam. Múlt szerdán költöztem nagymamám lakásába a Kodály köröndre. Még dobozokban élek, de 3 helyszínen, összesen nettó 5 óra ügyintézéssel (közben 2x kiugrani a postára csekkeket befizetni), sikerült lakcímet változtatni, ezt a fogalmiba is bejegyezni. majd parkolási matricát is kapni. Igaz, ezt már megfelelő telefonos ügyintézés kellett, hogy megelőzze. Jó itt a belvárosban lakni, hangulata van.

Emellett hétfőn eladtam az újpesti lakásom (megkaptam a zsét), szerdán meg megvettük a szentendrei lakást és elindítottuk a hitelügyintézést. Most már csak átépíteni és berendezni kell, ennek okán tegnap hajnali 2-ig beszégettünk egy belsőépítész barátunkkal.

Elkészítettem a kalóz nevemet a fidus.org-on.

My pirate name is:

Captain John Kidd

Even though there's no legal rank on a pirate ship, everyone recognizes you're the one in charge. Even though you're not always the traditional swaggering gallant, your steadiness and planning make you a fine, reliable pirate. Arr!

Get your own pirate name from fidius.org.

Turányi Zoltán, PhD

2006-01-06T14:10:00.000+01:00

Ma úgy döntöttem véglegesítem a doktori tézisfüzetemet. Ez a dolog egy magyar sajátosság, amire csak itt van szükség. A folyamat úgy zajlik, hogy először kikutatod az újdonságokat, majd ezeket beadod egy nemzetközi folyóiratba vagy konferenciára publikálásra. A szerkesztők kiadják más kutatóknak bírálatra és ha jónak találtatik (mene tekel faresz), akkor megjelenik. Ha elég publikációd van, akkor megírod a doktori disszertációt. Ezt célszerű a publikált cikkekből összeollózni, úgy cirka egy hónap alatt megvan. Ezután csak Magyarországon írni kell egy rövid összefoglalót is, ami a tézisfüzet. Ezt magyarul kell (mégiscsak Magyarországon doktorizol), de lehet, hogy angolul is, ami szerintem csak plusz munka, mindegy, a remény hal meg utoljára. Lassan kész lesz a tézisfüzet, akkor felteszem ide, hadd örüljetek.

Ma szembesültem Chuck Norrissal. Érdemes ellátogatni a Chuck Norris facts oldalra, ahol kiderül az igazság.

Sose hittem volna...

2006-01-04T18:13:00.000+01:00

... hogy valaha blogot fogok írni. Most is csak amiatt kezdtem bele, mert Marci blogjára akartam válaszolni és elegem volt az anoním válaszokból. Majd meglátjuk, mennyit írok. Addig ideteszek egy nagyon idióta képet magamról.